Corvette C7 Stingray

Nem tudni hogy csinálják, de igazából nem tudnak mellényúlni, ez a Corvette már megint egyszerre szép, kívánatos és őrjítően vérpezsdítő! 

A C7-es - a cég több mint 65 éves kultuszautójának hetedik generációja - a reklámanyag szerint újrafogalmazza a modern teljesítőképességet, megteremti a technika a dizájn és a teljesítmény tökéletes egyensúlyát, így méltán viselheti ismét az ikonszerű Stingray utónevet is. A Corvette tervezőinek tartaniuk kellett magukat a klasszikus arányokhoz és műszaki megoldásokhoz. Most azonban nem elégedtek meg egyszerűen egy  kis átrajzolással, apró finomításokkal és néhány plusz lóerővel. Itt most nem csak a formát hanem a tartalmat is teljesen újragondolták.

Az alap változat 6,2 literes V8-as benzinmotorja 450 lóerős és 610 Nm nyomatékú, 100 km/h-s tempóra 4 mp alatt gyorsul, de a ZR1- es csúcsmodell a hízelkedő "minden idők legerősebb széria Corvette-je" jelzővel illethető a maga 755 lóerejével, kompresszoros motorjával.
A tradicionálisan műanyag burkolat alatt teljesen új vázszerkezet van, a korábbival ellentétben tisztán alumíniumból. Könnyebb és másfélszer merevebb is, mint volt. A 6,2 literes LT1 motor a klasszikus recept szerint épül fel, - nyomórudas V8-as.  Az autót a hatfokozatú, kézzel is kapcsolható automata mellett hétsebességes kézi váltóval is megvásárolható, ami tud egy olyan trükköt hogy a váltó elektronikája visszakapcsoláskor automatikus gázfröccsel segít "rángatás mentesen" váltani. Ami viszont nem változott az a futómű. mert megtartották a műanyag laprugót (!!!)  hátul, és a sportcsomaggal együtt rendelhető Magne Ride aktív lengéscsillapítókat is. 

Nehéz találni olyan sportautót ami jobban kötődne Amerikához és az amerikai életérzéshez mint például a  Corvette, és a Chevrolet ismét betalált. A legendás sportautó hetedik generációja megint megmutatja, hogy V8 nélkül lehet élni, de minek, és méltó képen tiszteleg elődei előtt, és harmadikként viselheti a patinás Stingray utónevet és kis emblémát az első sárvédőn, közvetlenül a légbeömlő mögött.


.

Zil - emlékszel még?

A pontos típus megnevezése  ZIL –130 -as volt és a néhai Szovjetunióban a Lihacsov Autógyárban készült 1962–1994 között.  A típusból 1994-ig 3 380 000 darabot gyártottak. De aki élt már a hetvenes-nyolcvanas években és akkorra már nyitott szemmel érzékelte a világot / autós világot, annak be kellett hogy égjen a retinájába az utcakép szerves részét jelentő, jellegzetes színű és hangú Zil teherautó. A jellegzetes hangon természetesen még a korai változatok benzines V8-as blokkal szerelt változatait értem, nem a későbbi dízel (di-Zil) variációt.

A típust az akkorra már rettentő elavult Zil-164 utódaként fejlesztették ki. Prototípusa 1958-ban, majd az első kísérleti darabjai kicsit megkésve,1962-ben készültek el. Ez volt az első olyan szovjet tehergépkocsi típus, amely az addig kizárólagosan katonai olajzöld (khaki) színűre festette elődeitől eltérően polgári, (világoskék–fehér) fényezéssel is készült. Ezt a jellegzetes szín összeállítást a gyár a polgári célú gépjárműveinél a későbbiekben is megtartotta és erre a színvariációra emlékszik mindenki akinek mond valamit az a fogalom hogy ZiL.

A képeken látható teherautónak több érdekessége is van, leszámítva azt hogy ez  egy gyárilag kialakított tartálykocsi, (130 TSV-6)  abban a szerencsébe részesülhetett, hogy egész életében zárt helyen állt, rendkívül keveset használták és sosem bontották meg, nincs rajta semmi mókolás, átalakítás. Érdemes egy pillantás vetni arra a fotóra amin a kilométer óra számlálója az aktuális futásteljesítményt mutatja.

Ez a tanker, - nevezhetjük ritka túlélőnek is -  egészen 2018 év elejéig egy száraz hangárban állt, de annak lebontását követően sajnos az autónak is nyoma veszett,

A kevesebb néha több

Talán használhatom azt a szót hogy szerencsére, de az aktuális tuning irányzatból már kezdenek teljesen kikopni az órási "hókotró" spoilerek és szárnyak, csavart küszöbök, sehová sem vezető légbeömlők és diffúzorok valamint egy formai borzalmak. Mára már erősen az a kevesebb néha több szemlélet az elterjedt. Egy jó felni (és persze gumi is) választás, finom kis ültetéssel, jól megválasztott, -az autó formájához harmonizáló- színnel több elismerő pillantást kap mint egy üvegszálas nehézbombázónak álcázott nyomi gnóm.
És még egy fontos változás, a 10-15 évvel ezelőtti trendekkel szemben ma már igen is menő egy tízen-húszon éves autót tuningolni, ha az valóban igényesen és ízlésesen van megcsinálva. Itt ez a két Mercedes, ráadásul még csak nem is szedán vagy valami sportosabb forma hanem mindkét példány  kombi :-)

Az 1996 és 2003 közt gyártott W210 -es sorozat (taxis szlengben, pápaszemes Merci) talán most van presztízse mélypontján, tegyük hozzá - kora ellenére ezt annak is köszönheti - hogy gyakorlatilag a márka szégyenfoltja volt meghibásodási hajlam és rozsda szempontjából....ja nem, talán van egyel lejjebb is, a vele egy idős 8első generációs) Mercedes Vito -k. De a tárgytól nem el térve, ez a példány a képen, kívánatos!

Elődje, a második képen szereplő W124 -es  (1984-1996) viszont egész más történet.
Egyik legsikeresebb típusa volt a márkának, a megbízhatóság és a "világból kimegy" autók ikonikus példája. Napjainkra pedig már a veterán autó kedvelők is kezdik észrevenni, felfedezni maguknak a kori példányokat.

Mindkettő kombi családi autónak született, gyerekek hordani oviba / iskolába, hátvégenként kirándulni hogy azt követő hétköznapokon újra a családok megbízható igáslova legyen. Eltelt 20-25 év, kapott egy ízléses beavatkozást és íme, egy  kívánatos hobbi autó vált belőlük!


Ha tetszett a téma, még többet itt olvashatsz a blogon tuning témában:  link

Piaggio Ape 50 Europe

Piaggio Ape. Nem mondhatnám technikai szempontból izgalmasnak (nagyon nem), feltehetőleg sokkal kevésbé érdekesebb is olvasni róla mint például egy szintén olasz, de egy ágaskodó lovacskát az emblémáján hordó márka bármely típusáról. Viszont tény,  ez még mindig rendkívül szórakoztató és igen, hol lehetne ennél hitelesebb környezetben fényképezni, mint egy külváros széli építkezésen.

Néhány szó a használhatóság szempontjából. Sokan megkérdőjelezik létjogosultságát egy 50 köbcentis és háromkerekű "teherautónak" főleg így a XXI. század elején, de nem véletlen hogy Olasz országban még a mai napig is rengeteg fut belőlük. Az Ape majdnem ugyanolyan jól manőverezhető mint egy robogó, ami kis szűk helyeken, utcácskákban  esetleg súlykorlátozással ellátott övezetekben behozhatatlan előnyt biztosít. A hátsó kerekek súlyosan negatív kerékdőlést mutatnak üres plató esetén, ami terhelten beáll normális szögbe és még mindig sokkal kevésbé ijesztőnek tűnik a jármű mozgása / vezetése mint például egy szintén három kerekű Reliant Robin esetén. Nyilván nem tud tonnákat megmozgatni, de 200 kg terhelhetősége és 1,5 m3 -es raktere hasznos lehet mondjuk egy kisboltot ellátó áruszállításkor vagy egy építkezésen, telephelyen belüli rohangálós, cipelős autó-pótléknak is.

A vezető egy kis ülés közepén ül és mint egy robogót,  kézi vezérlőket és lábféket működtet.
A kormányrúd bal oldalán egy normál motorkerékpár-tengelykapcsoló kar van a jobb oldalon hagyományos gázkar. Állítólag kétszemélyes azaz egy másik személyt is bepréselhetsz a fülkében - van hely, ha igazán szereted aktuális útitársadat és nem rendelkeztek egy deka súlyfölösleggel sem. 

Mivel a cucc mindösszesen 49 köbcentis, sima B-kategóriás autó vagy segédmotor-kerékpárra jogosító engedéllyel is vezethető. A képeken szereplő típus tökéletesen betölti feladatát és funkcióját amire kitalálták, talán csak egy apróság róhaó fel neki, - messze nem olyan mutatós mint pl. a már korábban itt is bemutatott  Piaggio Ape Calessino