Keresés ebben a blogban

2019. május 27., hétfő

Szülinap, apró szépséghibás múlttal


81 éve, 1938. május 26-án rakták le a Volkswagen gyár alapkövét és ugyanezen a napon mutatták be a nagyközönségnek az új népautót, a Volkswagent. A náci Németország akkori szokásainak megfelelően grandiózus eseményre készültek, látványosnak és pompásnak kellett lennie az ünnepségnek.
 Időpontnak május 26-át választották, mivel abban az évben ezen a napon ünnepelték az úr mennybemenetelét, áldozó csütörtököt ami akkor egyébként is munkaszüneti nap volt. Csoda szép napos idő köszöntött az egybegyűltekre, ideális egy nagy volumenű szabadtéri rendezvényhez. Több mint ötvenezer résztvevő állta körbe azt a három Volkswagent, amelyeken a Porsche mérnökei és munkatársai az előző napokban még éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a három kocsi készen álljon a bemutatóra. A fekete színű,  IIIA 42802 -es forgalmi rendszámú példány is köztük volt.

KDF Wagen, még a Német-birodalmi rendszámmal (1938)


A magas rangú meghívottak több beszédet is mondtak a nap folyamán, ám a legfontosabbat maga Adolf Hitler szónokolta, ekkor jelentette be hogy az autó neve KdF Wagen lesz a német Kraft durch Freude (Erő az öröm által) jelmondat nyomán. Ez, egy állami szabadidős szervezet megnevezése is volt a Harmadik Birodalom idején, a szervezet egyik alegysége volt a Német Munkafrontnak. Valójában a KdF Wagen-t és a Volkswagen nevet is használták az elkövetkezendő egy-két évben, de értelem szerűen a háború utáni évekre már csak a népautós Volkswagen név maradt használatban.




.

2019. május 26., vasárnap

Emily hátulról

Nyugi, ha egy angol autóban elől  a jobb egyben ülsz, az nem feltétlen jelenti azt hogy alárendelt szerepben vagy

 

"Tolom a csillagot"  - hallani sokszor megrögzött Mercedes rajongók szájából és igazuk is van. Van ennek valami varázsa, pici ízt ad a rutinszerű vezetésnek ez az apró kis látvány elem.



Ennél már csak egy jobb lehet egy férfiember életében, 
 - ha Emily-t tolja hátulról :-) 



2019. május 18., szombat

AmCars Vol.11 (Ferihegy, Aeropark)

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér tőszomszédságában található repgépes emlékpark mint helyszín, mindig tökéletes választás egy autós találkozó számára is, egyszerűen nem lehet vele mellé lőni. Idén, a több napos stabil esőzésben  pont lyukat vert egy, egy napnyi jó idő és napsütés. Minden készen állt ahhoz hogy egy látványos és színvonalas programot élvezhessenek az amerikai autók barátai.

.
.
-

.

.

.
,
.

2019. május 11., szombat

Találkozzunk júliusban, a Hungaroringen




nem, ez itt nem a reklám helye, de már csak hatvanat kell aludni és ismét jön!


....és aki csak egy kicsit is be van oltva benzingőzzel, főleg a régifajta benzinből, annak ott a helye júniusban