Keresés ebben a blogban

2020. szeptember 18., péntek

Útszéli kép - Corvette C5 Z06


 Egy Corvette-el való találkozás mindig jó dolog, legyen az bármelyik generációhoz tartozó példány, akár valami új vagy egy korai.

A C5-ös Corvette gyártása 1997-ben kezdődött és csak a 2004-es modellévben ért véget. Megjelenésekor a szakírók gyakran dicsérték, mondván, hogy szinte minden területen nagyot fejlődött elődeihez képest. Különösképpen a kardáncső és a hátsó sebváltó-difi egység alkalmazását említették meg, valamint a megnövekedett strukturális merevséget és a jóval lekerekítettebb formatervét.

A C5 eleinte csak kupé karosszériával volt kapható, annak ellenére, hogy a padlólemez a kezdetektől fogva a kabrió változathoz lett tervezve, mely végül csak 1998-ban jelent meg a piacon. 

1999-ben ezt követte a fixtetős (FRC) változat, levehető targatető nélkül. Eleinte felmerültek olyan tervek, hogy az FRC lesz a Corvette-kínálat legolcsóbb, legszerényebben felszerelt tagja, melybe V6-os motor kerül majd, ez azonban nem valósult meg, és az autó hasonló felszereltséget kapott, mint a többi modell. Az FRC megjelenése fektette le az alapköveket a Z06-os csúcsváltozat visszatéréséhez. Legutóbb 1963-ban volt ilyen nevű, versenyre felkészített változata a Corvette-nek.

A legnagyobb teljesítményű, Z06-os modellek megjelenésével a hagyományos FRC kikerült a kínálatból. Ahelyett, hogy a C4 ZR-1-esben is használt, dupla vezérműtengelyes motort kapta volna meg, a Z06-ba egy könnyebb, 385 lóerős (287 kW) LS6-os erőforrás került, mely az LS1 továbbfejlesztett változata volt. Az autó a merevebb, fixtetős karosszériát kapta, ez és az erősebb fékek kiváló kezelhetőséget biztosítottak neki


 

2020. szeptember 5., szombat

egy Ausztrál Falcon - legendás felmenőkkel

 

A Falcon és az XR6 név is jól cseng a Ford keresztségben.
 Talán senkinek nem kell bemutatni Mel Gibson első átütő sikerű filmjét a Mad Mex -et és az abban látható autóját az Interceptrot. Igen, annak az autónak is az alapja egy Ausztrál gyártású Ford Falcon volt. A film bombasiker lett, sikere Gibsont egészen Hollywoodig repítette és nekünk európai (autóbolond) embereknek örökre bevéste ez a film az agyunkba, -a messzi Ausztráliában is van autógyártás !
Na és persze ott az a két betű és szám kombinációja. Ki ne emlékezne vissza könnyes szemmel a nyolcvanas éves derekának XR6-os Sierráira, áldja az Isten a remek Fordot. És itt jön a képbe ennek a  posztnak a főszereplője. Hol vannak már az előbb említett névadó felmenők ?  Ezt itt kérem egy sportos szedan a nagyautók szegmenséből.




Azt nem mondanám hogy tohonya bálna, de majdnem. Azért azt a 195 KW -os négyliteres hathengerest nem neveznénk lustaságnak, de igaz ekkora testhez már kell is az erő ami rendesen megmozgatja.

az ott nem egy B Omega kilincs ?
Ausztrál autó nincs vonóhorog nélkül


A Falcon, XR6-os felszereltséggel (motorizálva) hazájában sem tucatmodell, de igazán nagy kuriózumnak sem lehetne mondani. Itt az öreg kontinensen feltehetőleg lehetne vele villantani, de ennek meg a kizárólagosan balkormányossága szabna határt errefelé. A Ford XR6 számunkra marad egy  különleges, de a anyagminőségileg és a kidolgozásban az európai autógyártók mögött kullogó érdekesség.

azért, nem csúnya ez ;-)

 Mifelénk sokat nem hallani róla, de azért Ausztráliának is van gépjárműgyártása., igaz az utóbbi évben azért zárt be néhány patinás gyáruk. Viszont itt a blogon van még egy pár autós érdekesség a kengurúk földjéről: bővebben itt olvashatsz ezekről !

 

2020. szeptember 2., szerda

Barn find - Mercedes 220S / W180 (1956)

Barn find azaz a "pajta lelet" fogalom az autós köznyelvbe egy olyan klasszikus autó vagy motorkerékpár esetében használatos, amelyet hosszas tárolás, már-már elfeledés után gyakran elhagyott állapotban újra felfedeztek, megtalálnak. A kifejezés abból adódik, hogy gyakran istállók, fészerek, mezőgazdasági vagy egyéb csarnokok és melléképületek esetleg kertes házak eldugott, roskadozó garázsából kerülnek elő, több évtizednyi érintetlenség után, koszosan, vastag porréteg alatt. És még egy fontos részlet, a hiánytalan és mókolás mentes állapot is fontos ennél a fogalomnál. Eredetileg a kifejezés olyan járművekre vonatkozott amik ritkák és az átlagosnál értékesebbek, és amelyek ezért rossz állapotuk ellenére nagy érdeklődést mutatnak a gyűjtők és rajongók számára. Mára azért ez a tendencia megváltozott, hiszen nem mindenki olyan szerencsés hogy Ferrarit vagy Cadillacet találjon ilyen körülmények közt, ma már minden barn find lelet amit a fent leírt körülmények közt bukkan fel.
A eleinte ezeket a járműveket jellemzően teljes körű helyreállításnak vetették alá, hogy olyan állapotba hozzák vissza őket ahogy a gyárból kijöttek. A jelenlegi tendencia azonban az, hogy amennyiben a jármű állapota megengedi ezt, igyekeznek elkerüljék a teljes restaurálást, helyreállítást amely megszünteti az autó történetét és patináját. Inkább csak a leg szükségesebb és a forgalomba való részvételhez szükséges műszaki (biztonsági) állapot visszaállítása a cél. Bizonyos esetekben az intenzív helyreállítás valóban csökkentheti az autó értékét.
A Mercedes-Benz W180 egy hathengeres modell volt amelyet 1954 és 1959 között gyártottak szedán, kupé és kabrió kivitelben. A W180 alvázkódhoz tartozó modellek a 220a és a 220S típusok voltak. Ez a modell volt az ami karosszéria kialakítása, felépítése alapján kapta meg a "Ponton" becenevet, pontosabban ez volt a nagy-Ponton. Ez az unibody típusú, ponton alakú külső stílusra vonatkozott, amelyet a kisöcs W120-astól egészen a és későbbi W128 -ig tartott.
A képeken látható példány, egy kertes ház pincegarázsából előkerült "ősmagyar" példány volt, feltehetőleg a '80-as évek közepétől kezdődően már ott pihent várva sorsa jobbra fordulását.
Jó néhány munkaóra ráment mire ismét önállóan mozgásképessé vált. ismét járt a motor, világítottak a lámpák és fogott a fék, stb, stb. Hosszú évtizedek elteltével újra menetkész legyen az autó egy rövid próbakörök erejéig, hogy aztán következzen egy újabb szünet, de annak végén remélhetőleg már régi fényében az utolsó porcikájáig megújulva léphessen napfényre.