Keresés ebben a blogban

2019. március 27., szerda

Corvette C7 Stingray

Nem tudni hogy csinálják, de igazából nem tudnak mellényúlni, ez a Corvette már megint egyszerre szép, kívánatos és őrjítően vérpezsdítő! 


A C7-es - a cég több mint 65 éves kultuszautójának hetedik generációja - a reklámanyag szerint újrafogalmazza a modern teljesítőképességet, megteremti a technika a dizájn és a teljesítmény tökéletes egyensúlyát, így méltán viselheti ismét az ikonszerű Stingray utónevet is. A Corvette tervezőinek tartaniuk kellett magukat a klasszikus arányokhoz és műszaki megoldásokhoz. Most azonban nem elégedtek meg egyszerűen egy  kis átrajzolással, apró finomításokkal és néhány plusz lóerővel. Itt most nem csak a formát hanem a tartalmat is teljesen újragondolták.


Az alap változat 6,2 literes V8-as benzinmotorja 450 lóerős és 610 Nm nyomatékú, 100 km/h-s tempóra 4 mp alatt gyorsul, de a ZR1- es csúcsmodell a hízelkedő "minden idők legerősebb széria Corvette-je" jelzővel illethető a maga 755 lóerejével, kompresszoros motorjával.
A tradicionálisan műanyag burkolat alatt teljesen új vázszerkezet van, a korábbival ellentétben tisztán alumíniumból. Könnyebb és másfélszer merevebb is, mint volt. A 6,2 literes LT1 motor a klasszikus recept szerint épül fel, - nyomórudas V8-as.  Az autót a hatfokozatú, kézzel is kapcsolható automata mellett hétsebességes kézi váltóval is megvásárolható, ami tud egy olyan trükköt hogy a váltó elektronikája visszakapcsoláskor automatikus gázfröccsel segít "rángatás mentesen" váltani. Ami viszont nem változott az a futómű. mert megtartották a műanyag laprugót (!!!)  hátul, és a sportcsomaggal együtt rendelhető Magne Ride aktív lengéscsillapítókat is. 


Nehéz találni olyan sportautót ami jobban kötődne Amerikához és az amerikai életérzéshez mint például a  Corvette, és a Chevrolet ismét betalált. A legendás sportautó hetedik generációja megint megmutatja, hogy V8 nélkül lehet élni, de minek, és méltó képen tiszteleg elődei előtt, és harmadikként viselheti a patinás Stingray utónevet és kis emblémát az első sárvédőn, közvetlenül a légbeömlő mögött.


.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése