Keresés ebben a blogban

2012. március 27., kedd

Próbakör / teszt : Sym Husky 125

Drága a benzin, itt a tavasz és itt a B125 -ös jogsi.
 A következő kérdés csak hogy mit vegyek ?
Vegyél mondjuk egy ilyet !
Ja, hogy sosem hallottál még ilyenről, semmi gáz mert itt, ezen a blogon még erről is találsz infót :-)

Szóval hogy Sym, nos igen talán itt kellene kezdeni.
 Rögtön mondjuk ki a lényeget már a legelején, ez nem kínai cucc !!! Ez taiwani termék és ezt fontos hangsúlyozni, főleg azoknak akik bizalmatlanul, ferde szemmel sandítanak a kínai járművekre :-)
Európában számos országban forgalmazzák a márka termékeit, a németeknél  a  görögöknél és főleg az olaszoknál rengeteg fut ezekből a motorokból, elsősorban 50-es robogók de számos 125-ös gép is látható. Az 1954-ben alapított Sanyang, majd 1961-ben nevet váltott (ekkor lett SYM) gyáróriás ma már évente 300,000 darab motorkerékpárt/quadot/elektromos robogót gyárt (!!!) és akkor még nem adtuk hozzá a különböző elektronikai ketyerék, műszaki cikkek és alkatrészek, stb forgalmát ! Ez bizony tiszteletre méltó mennyiség és bizony ha csak a mi szempontunkból nézzük a dolgot, - valami megbízhatatlan szar motorból nehezen lehetne kihozni ezt a darabszámot és megélni a piacon több évtizede.


Sym Husky 125 : 
Abba hogy jó-e a névválasztása a motornak vagy sem, abba most nem menjünk bele mint abba sem hogy szerencsés-e egy chopper stílusú benzintankra egy nagy "Husky" emblémát aggatni. Személy szerint, én a "rém ciki" és az "elég gáz" kategória közé tenném, de még így is ezerszer jobb mint a kínai járművek (régen a Szovjetek is szeretettel használták)  21542B, xj788425c és hasonló négy-öt jegyű számkombinációi.


Miután átestünk azon a kulturális sokkon hogy hogy lehet Chopper / Cruiser motor 125 vérszegény köbcentivel ellátva (szintén személyes, ez valahol a kategória szándékos megcsúfolása....egy karikatúra) szóval ha ezen túljutottunk, azt kell mondanunk őszintén hogy ez egész jó !!!
Ennél a konkrét példánynál maradva, ha már ezt a motort vesézzük ki, volt annyi vér a pucájukban a gyártóknak hogy egy egész szép és öblös hangú kipufogót akasztottak a 8 kw-os / 11 lóerős négyütemű blokk után.
És itt álljunk meg egy percre! Ugye mindenkinek feltűnik a 8 kilowattos teljesítmény ?

.
Igen, ez vezethető B/125 -ös jogsival, ott ugyanis a 11 kilowatt a felső határ !

Városi, elővárosi rohangálásra tökéletes. Elvárható módon kényelmes, jól fékez, világít... adnak bele 5 gangot a váltóba és katalizátort a kidörgőbe hogy megfeleljen mindenféle finnyás EU-s normának, három és felet eszik, stb, stb....mi kell még ? A kis Sym Husky ideális eszköz a rövid távolságokra és néha napján egy-egy nem túl nagy túrára is elővehető.

.
Hengerűrtartalom :124.00 ccm
Motor :Single cylinder, four-stroke
Teljesítmény :11.00 HP (8.0 kW)) @ 8500 RPM
Nyomaték :8.70 Nm (0.9 kgf-m or 6.4 ft.lbs) @ 7500 RPM
Végsebesség :115  km/h
Furat - löket :
56.0 x 50.6 mm (2.2 x 2.0 inches)
Hűtés :Air
Váltó :5-speed

2012. március 25., vasárnap

Nincs elég bajunk, még ez is ;-(

Ismét üzemanyag áremelés

a  95-ös átlagára így 446 ft/liter
A benzin ára az egekben !Drága az üzemanyag, de közlekedni mégiscsak kell. Mitévők legyünk ????

Kezdj el építeni, irány a műhely !!!
Van is néhány tippünk a számodra, íme !

Bátor ezermestereknek I.

Riksa, -az alacsony költségvetésű projekt :)









Bátor ezermestereknek II.


Solarmobil, - drága, de trendi !







És akkor jöjjön az update (a szó szoros értelmében is) :
egy kép a Facebook -ról (...)

(forrás : internet)

Most komolyan, ezt most miért, ezmostmieeeez  ?????????????????
Nem veszik a népek a csodarudit meg a csodaösszetevős-hiper-szuper kekszet ?????????????
Valami új, nagy dolgot kell tenni hogy (ismét) felfigyeljenek ránk és ezt találta ki a menedzser ?
...mi volt a cél ?
 Esetleg az, hogy ország fitness-picsa rétegének (autós) fitness és/vagy kigyúrt vagyok "van itt erő, nem kell ész" pasijai is végre felfigyeljenek erre a remek kis emberre. Azok akik benne ülnek a 2000+ köbcentis vasban és a saját bőrükön érzik hogy ma már drága a vagizás?
 Lázadjunk, és légy te a Vezetőnk update-Man !!!!!!!!!!!

Vagy csak egész egyszerűen, ennyire kell az a kurva lájk ?????
Vagy mé' jó ez ?????????????? Könyörgöm mondja meg valaki :-)

...és igen, az őrület folytatódik és igen, ismét a facebook-ról jön !
(kezdem azt hinni hogy ez a fészbúúúk az őrültek és félbolondok gyűjtőhelye és akkor ne is boncolgassuk a fészbúk-generáció fogalmát...)




2012. március 23., péntek

Történelem tesközelből


Fort Stony Batter : Séta egy  különleges, második világháborús Csendes-óceáni bunkerben!
Ebben a posztban most nincs sem autó, sem motor. 
Történelem, régi dolgok és/vagy tárgyak felfedezésének élménye és tisztelete viszont töményen és azért technikatörténeti érdekességet is tartalmaz a dolog !   


Lent Délen, Waiheke egy aprócska  sziget a Hauraki öbölben. A sziget nyugati vége lakott terület közel 8000 fő az állandó lakosa, a keleti végét egy vegyes települések találhatók és a nagy gazdasági tanyák, farmok. Csendes, nyugalmas, csodaszép táj ez és nem utolsósorban csodaszép a kilátás az Óceánra ....igen, körbe-körbe mindenfelé a messziségbe, ugye kapirgálod már ? Igen egy erőd, egy védvonal rendszer része az Óceán parton, dombok és lankák közt elrejtve egy apró kis szigeten. Ez a védvonal volt hívatott megvédeni Aucland városát a tengeri támadásoktól és lassítani, feltartani azokat.
több méternyi vastag betonfalak


az ágyúfészek karéja
 A harmincas években már felmerült az igény az építkezésre, de döcögve mentek a dolgok csak 1939-re készültek el a konkrét tervek. Aztán földünk ezen távoli részét is elérte a második nagy világégés és amikor már '40-'41 körül megjelentek a német naszádok az és fosztogatták Új-Zéland partjait, szigeteit már rohamtempóban ment a vakarózás, csak meg kellene azt a védelmi vonalat építeni. Ezután még jöttek a Japánok  is 1942 végén, '43 elején, nos ekkor már épült az erőd....1944-re készült el. Az alagutak és a föld alatti kamrákat  kézzel bányászták és ásták ki, zsaluzták a falakat és a mennyezetet, majd betonnal öntötték ki. Betonacélt nem használták a hiány miatt, mivel akkor már javában folyt a háború és acélból akkoriban igencsak nagy hiány volt. Máshova is kellett az, harckocsikba, hadihajókba, stb, stb.

a lövegtorony helye, jól látható a forgatókocsi síne




kijárat a földalatti folyosóból és lövedékek
 Mivel  háború menete azon a környéken csendesedett, csak két fegyver került beépítésre a három ágyúfészekbe, egy 1944-ben és egy 1948-ban. A 9,2 inches ágyúk 360 °-ban elforgathatók és akár 35 °-ig felemelhetők voltak. A harmadik fegyvert már le sem szállították mert '44-ben a háborús kabinet visszavonta a megrendelést. Minek is építették volna be, azzal a kettővel sem  lőttek soha (!!!) kivéve tesztelési és képzési célokra. Az ágyúkat 1961-ben leszerelték és vashulladékként értékesítették, a területet a hadsereg mentesítette a veszélyes tárgyakat, a fegyvereket és lőszereket mind elvitték .
több méterrel a föld felszíne alatt


látótávolság, na az van bőven !

A következő évtizedek a maradékok széthordása, lepusztulás és jogi / tulajdonosi viták jellemezték. A nehezen megközelíthető területet mind több és több új út és útszakasz fogta közre így egyre jobban megközelíthetővé vált már mindenki számára. Mint minden kicsit is érdekes helyet, épületet, ezt is hamar felfedezték maguknak a turisták.
Aztán elérkeztek a kilencvenes évek, védetté nyilvánították az erődöt és felújítására különítettek el pénzt a hatóságok. Rendezték a vitás tulajdonosi jogokat, egy alapítvány kapta meg az (épület?) építmény kezelésének jogait és ma már szabadon látogatható.
Hogy hogy képzeld el mégis az egészet ?
Van három szemölcs, mindhárom összekötve kis folyosókkal a föld alatt egy dombokkal teli kis szigeten. A sziget nem nagy, de mivel az Óceán fölé emelkedik és még dombocskák is vannak rajta (a 3 legnagyobb domb rejti a 3 forgatható óriás ágyút) a vízről semmi sem látható mindezekből. Csak egy kopár dimbes-dombos sziget, legelésző birkanyájakkal és szőlősökkel valamint néhány fával. Viszont a dombról jó időben szabad szemmel is tökéletesen el lehet látni nagyon sok tengeri mérföldre, gonosz kis dolog ez !
Szerencsére ma már csak egy technikatörténeti emlékhely és lehet hogy vérfagyasztóbb és csalogatóbb lenne a turisták számára hogy halomba lőtt katonák hűlt helyén és vér áztatta domboldalak mentén sétálgathatnak a belépő leperkálását követően, esetleg ha letekintenek a partra még láthatják az olajat pöfékelő német/japán naszád tengerfenékre juttatott példányait megspékelve egy-egy rozsdás hajócsavarral, -az igazság az hogy ez egy olyan világháborús bunker ahol harci tevékenység alatt még egy árva kis pukkanás sem történt, nemhogy látványosan borzongató csatajelenet. De talán ez jobb is így ....legyen világbéke és ámen :-)
dombok, ágyúk, folyosók

2012. március 13., kedd

Lelet a garázsból

 

Sosem volt Trabantom, de emlékeim szerint még a családban sem volt senkinek sem, mi valahogy kimaradtunk a boldog békeidők kékes 2T füstjétől émelygő boldogságából. Ezt a tényt lehet bánni vagy sajnálni az autózás letűnt korának ezen romantikáját, de nekem egyáltalán nem hiányzik....
Lehet velem van a baj?
De akkor hogy került ez a garázsba ????? És mikor, miért, miféle célból és persze honnan ???? Sebaj, fedje jótékony homály, így 2012-ben, különben is tökmind1 :-)
Legyen ez a tárgy egy kis időkapszula 1986-ból, null kilométeresen, gyári "szűzhártyákkal" és kis szőrökkel a futófelületén.

emlékszel még? GDR - German Democratic Republic

                             *********************************************
   
szőrös borosták '86-ból.

2012. március 12., hétfő

A donor

Valakinek egy halom rozsdás vas és van, akinek pótolhatatlan kincsek forrása



Gyűjtők kemény ellenfele a hiányos kiindulási alap. Sokszor a megszerzés / birtoklás édes örömeit is megtudja keseríteni egy-egy hiányzó alkatrész, fődarab.
40-50 éves motoroknál már hiába mész a bevált alkatrész-kereskedődhöz, csak néz bután ki a fejéből vagy rosszabb esetben kiröhög amikor elmondod neki mit és mihez keresel.

Kovrov K55 :
125 köbcentis szovjet csoda 1957-ből
ez teleszkóp is  rég rugózott már
Sokszor az apró (pl.: gyújtás) alkatrészt hamarabb találni mint mondjuk egy hiányzó kipufogó dobot, kereket vagy nyerget. Ilyenkor örül fenemód az ember ha szembejön vele egy olyan típus és évjárat mint az övé, még az sem baj ha jóval szakadtabb a donor mint a már garázsban álló darab, de legalább van rajta az ami a miénken nincs.

a két tankból csak kijön egy jó
húzd a gázt, ja az már nincs meg

Megvan már minden, ismét előlehet venni a már korábban beszerzett és alkatrész hiány ürügyén félredobott veteránt és összelegózni azt amink van, hogy aztán belevethessük magunkat a restaurálás ingoványába. És hogy miért ingovány ? ITT elolvashatod !

szomorkás pillantás

2012. március 8., csütörtök

Volkswagen : a bogár sztori

Sokan és sokféle formában megpróbálták feldolgozni ezt a szövevényes és szerteágazó témát, most a magam módján megpróbálom én is. Nem egy lexikális és/vagy évszám-bibliára kell számítani, csak egy elmélkedés arról az autóról és családjáról amiből több mint 21 millió példány készült és aminek a népszerűsége máig is töretlen ! 


A "bogár". Tipikusan az a forma és persze autó,amit még a gyerekek is 100 méterről, kapásból felismernek. 
Oh, ez egy bogár, legyintenek....de csak a hozzáértők tudják hogy ez a forma igen sokszor, igen sokat változott, nincs két egyforma darab és még meg sem említettük a különböző altípusokat, változatokat valamint a "háztáji" és kis karosszériás cégek variációit, átalakításokat.

1. A kezdetek 
Az egész történet még a náci Németországba nyúlik vissza,amikor is két nagyon különböző ember szándékai véletlenül egybeestek.Ferdinand Porsche már 1931-től foglalkozott egy olcsó (és olcsón előállítható) népautó tervén. Az igazsághoz hozzátartozik többen, több német cég  is próbálkozott ezzel de mint ma már tudjuk az öreg Porsche lett a befutó.
az NSU is próbálkozott a népautóval
NSU prototípus 1934-ből (!!!)
Porsche prototípusa 1936-ból
itt már az arányok is kezdenek emlékeztetni az ismert formára


A másik ember, nem más, mint Adolf Hitler volt. Ő egy "echte" német autógyárat és autót szándékozott létrehozni / hozatni a tömegek gyors helyváltoztatása érdekében. Így született meg a bogár KDF néven,  jelentése : KRAFT DURCH FREUDE - "erő az öröm által".........szép név egy tömegautónak (...) 
Hosszas és nehézkes próbálkozások és prototípusok sora után a végleges változat 1939-ben jelent meg.

KDF Wagen, még a Német-birodalmi rendszámmal

  És hogy menyire komolyan gondolta ezt a német (náci)birodalom vezetése ? Nagyon. 
Egy hatalmas gyárat hoztak létre. A gyárkomplexum leegyszerűsítve így működött : az elején beöntötték a vasércet a másik végén meg kigurult a kész autó.....a vasércet folyami úton,hajóval szállították (Mittelland folyón) és ugyanígy vitték el a készterméket, az autót is. A gigantikus gyárat az akkori legmodernebb gépsorokkal szerelték fel, munkaerőből is a legjobbakat választották és a gyár köré egy teljes várost húztak fel a már említett kikötővel, lakótelepekkel, kulturális központokkal, üdülőkkel, stb, stb és  mindezt elnevezték Wolfsburg-nak a közeli birtok váráról........ne feledjük, 1939-et írunk ! 
A birodalmi néptömeg pedig várta az áhított autót. Részletfizetésre lehetett megvásárolni, de nem akárhogy, erre a célra kiadott takarékbélyegeket vásároltak, havonta minimum 5 márka értékben és miután összejött a 900 márka beragasztva a részletvásárlási takarékkönyvben, ami nem kamatozott és ha kimaradt egy havi részlet az egész könyvecske értéke elveszett. Ez a takarékkönyves megoldás egyben a beinduló gyártás igen jelentős és hatékony anyagi támogatása is volt egyben.
 (Akik esetleg a nyolcvanas évek első felében már jártak általános iskolában most vakarózhatnak, -honnan is ismerős ez a dolog ? Takarékbélyeg, megvan ? Kis színes bélyegek mint pl.: fekete párducos, tigrises, Makk-Marci, kék Metró, búzavirág, stb, stb beragasztva a Takarék könyvbe :  1, 5, 10 és 20 forintos értékben amit a tanév végén belehetett váltani. Na ugye hogy nincs új a nap alatt) 
De térjünk vissza a bogárhoz !
A sors fintora I.: jött a II. világháború 1939 szeptemberében Hitler lerohanta Lengyelországot és a gyárat átállították hadi termelésre. A krónikások szerint egyetlen takarékkönyv tulajdonosa sem tudta átvenni az autóját,pedig közel 300 millió birodalmi márkát "dobtak" össze és az elkészült pár száz autót csak a náci birodalom befolyásosabb emberei birtokolhatták. A cég átállt a haditermelésre, felhasználva a bogár műszaki alapjait. Így született meg a (már legendássá váló) két bogár alapú katonai jármű a terepjáró Kübelwagen és a kétéltű Swimmwagen. Ezek késői leszármazottja a Typ181-es, katonai-erdészeti célokra létrejött terepjáró a hatvanas-hetvenes évek fordulójáról.

Kübelwagen - Vw Typ82
Swimmwagen - Vw Typ166
A sors fintora II. : 1945 végén angol fennhatóság alá került a gyár......mivel az egész egy nagy romkupac volt, az angolok nemigazán tudtak mit kezdeni vele,többször is felajánlották a Volkswagen Műveket (akkor már így hívták és nem KDF-nek) a szövetséges nemzeteknek háborús jóvátételezés kártérítés fejében, de komolyan egy ország sem tartott rá igazán igényt. A zűrzavaros éveket követően 1948-ban az angolok a német Heinrich Nordhoff nevezték ki a gyár élére és a cég kikerült az angol fennhatóság alól. Nordhoff volt az aki 20 év alatt felvirágoztatta a céget és nem népautót hanem világautót csinált a bogárból a hatvanas évek végére ! (na ekkor foghatták a fejüket az angolok rendesen hogy kiadták az aranytojást tojó tyúkot a kezükből....visszaadták a utált németeknek. Mit lehet erre mindani, pech! ) 
Mindennek az alapja : bogár padlóváz, motor-váltó,  futóművek
 2. Típusok, változatok (Typ1)
 A hosszú (gyártmány) történetet a legegyszerűbben úgy tudjuk áttekinteni,ha részekre osztjuk a típusokat, az első, maga a bogár. Megszületett mint KDF wagen,-ezt a háborúig gyártották nagyon kis darabszámban,majd 1945-öt követően már Volkswagen néven kisebb módosításokkal,folyamatos fejlesztésekkel 1951-ig gyártották.Ez a "perecablakos" a  következő az evolúcióban az '51-től '57-ig gyártott "oválablakos",-ezek a becenevek a hátsó ablak alakjára utalnak, de eközben rengeteg látható vagy alig látható apróság is fejlődik, változik az autón.
hátsóablak evolúciók : a "perec"
"ovál" (halkan mondom, évjárat idegen hátsólámpával)
...és egy "kisablakos"
  
Mindeközben folyamatosan változik az autó,erősebb motor,más karbi, légszűrő, kárpitok,stb s ez a folyamat (apró állandó változtatások ) az egész  bogárra jellemzők, végig, gyakorlatilag 50 éven keresztül. Mindig csak apró-minimális változások sokszor csak a lemezek alatt,de mégsincs 2 egyforma gyártási év.Az oválablakost '58 - tól már nagy hátsóablakos modell váltja le. Jelentős az export is és a gyártási darabszám  az egeket verdesi, a gyártási és persze a vásárlási lendület  is így marad a hatvanas évek végéig.....ha ezt sejthették volna az angolok '45-ben (...)

csodaszép korai évjáratú kabrió

egy Ovál, odavaló lámpákkal :)

Időközben a kínálati palettára emelik és elkezdik gyártani a kabrió változatot is, de nem leterhelve a gyártósorokat Volksburgban, hanem  kiadják bérmunkába az osnabrücki Wilhelm Karmann GMBH cégnek. Ez a kapcsolat egészen a hetvenes évekig megmarad és kiegészül a kupé és kabrió Volkswagen Karmann Ghia sportkocsik gyártásával is. 

1968-ban megjelenik az 1300 - as model, gyakorlatilag csak most nyúltak hozzá jelentősebben a kocsi formájához. A '70-es éveket a modernizálás jelenti ( haladni kell/kellene az idővel,divattal ), megjelennek a McPherson első futóműves autók az 1302 és 1303 - as (természetesen a cabrió változat is).  
1974-ben az utolsó bogár elhagyja a volksburgi gyárat.
Vw 1303 - McPherson első futóművel
2003 - "Última Edición" az utolsó bogár a mexikói gyártósorról

 3. Buszok,  transzporterek (Typ2)
( T1, T2, T3)
A legenda szerint egy értekezlet unalmas órájában született meg,egy papírfirka Ben Pon Volkswagen importőr tollából : bogár alváz-motor-futómű + egy dobozforma kasztni......és hogy a sikerhez szerencse is kell, meglátták a firkát a cég emberei és fantáziát láttak benne ! 
T2B Westfalia lakóautó
Megvalósult az ötlet és milliókat gyártottak ezekből, és még ma is léteznek a Volkswagen Transporterek mint típuscsalád. Bogár-sztori szempontjából csak az első három (T1, T2 és léghűtéses T3 típuscsalád) a lényeges mert ezekben fedezhető fel bogár alkatrész, főelem.

korai T1 dobozos és a legendás T1 Samba busz
mindenre használták, ez pl. egy mentőautó
a második generáció, T2 Transporter
Vw Typ147 - a német posta részére

 4. Egyebek házon belül és kívül
Legelsőnek a felejthetetlen Karmann Ghia sportkupékat említeném. Mint már olvasható volt, az osnabrücki Karmann cég jó kapcsolatot ápolt a Volkswagennel és bérmunkában dolgozott a nagyvállalatnak. Ennek a közös munkának legemlékezetesebb emléke a kabrió bogarakat leszámítva, tagadhatatlanul a Typ14 -es Karmann Ghia sportkupé. Népszerűségére jellemző, 1955-től kezdődően közel 20 évig gyártották csak minimális változatban kupé és kabrió kivitelben.
 '61-ben jött a második széria, a Typ34-es Karmann Ghia ami arra volt hivatott hogy leváltsa a tizennégyes, de elődjével ellentétben nem lett piaci siker, 8 év után gyorsan elfelejtették és maradt még közel 10 évig az előd gyártásban. Így a Typ34-es igen ritka és keresett modellé vált az idők napjainkra, rácáfolva  a korabeli kudarcra.
Volkswagen Karmann Ghia Typ14
Előtérben egy '72-es Typ14 és egy Typ34 prototípusa
 Ide, az "egyéb" kategóriába sorolnám a Typ3 as (TL) és 411, 411E, 412 sorozat különböző limuzin,kombi és kupészerű formáit is. A gyár a hatvanas évek derekán már érezte hogy nem lehet csak egy lábon megállni, a bogár sikere nem tart a végtelenségig ezért valamit lépni kell. 
Volkswagen Typ3

Kombi kivitelben, a már frissített orral

Vw 411LE
 Az irány nem volt rossz, azaz nagyobb családi autók, kombi, lépcsős hátú és limuzin formában csak a ragaszkodás a léghűtéses boxerhez és a valljuk meg nem túl sikeres forma és kinézet nem vezetett hosszútávú sikerekhez.

De ismét csak a szépre emlékezve, a különböző kisszériás sportkocsik és  kabriók sem maradhatnak ki a felsorolásból. Mert bizony voltak köztük igazi gyöngyszemek amik ma aranyrög (ár)kategóriában cserél gazdát és a fehér holló tucatárú hozzá képest, ilyen pl. a  Hebmüller, Rometsch, Dannenhauser-Strauss egy-egy változata. 
Rometsch kupé, ára akár egy Ferrarival vetekszik
De ne feledkezzünk meg a Brazil vagy mexikói léghűtésesekről sem, ők is ebbe a (rovar)családba tartoznak és ha az áruk még nem is olyan magas mint a fent említett három "ékszernek", ritkaságuk okán (főleg itt, a mi kontinensünkön) igenis beillenek ebbe különleges csapatba.
Puma

és Vw SP2 Braziliából
És végére, záráskén még egy márkát kell feltétlen megemlítenünk ami a bogárnak köszönheti a megszületését. Ez nem más mint a Porsche ! És hogy a történet kerek legyen,1994-ben a detroiti autószalonon megjelent egy koncepció-kiállítási darab az amerikai közönség ízlését és vásárlói hajlandóságát felmérendő Concept-1 néven, amolyan retro-autó.....azt hogy milyen siker volt már tudhatjuk,csak elég az utcán figyelmesen járni-kelni és biztosan összefutunk egy Golf-technikájú Volkswagen New Beetle-vel,akár kabrió kivitelben is és azzal sem árulunk el nagy titkot hogy idén már hazánkban is kapható a második generáció új Új-Bogár....de ez már egy másik sztori. 

(Képek hiteles forrásból :-)  
A képek a volksburgi  autostadt -ban  és a Volkswagen házimúzeumában   készültek)

A végére egy kis csemege a Volkswagen múzeumból : kis darabszámban készült négyajtós (!!!) bogár, taxi célokra az ötvenes évekből !

(képek : Kin Viktor)