Keresés ebben a blogban

2023. május 10., szerda

KOMO-SKY 51-es BÁZIS

 

Dunavarsányban, az 51-es út mellett található egy különleges gyűjtemény, ahol a magyar katonai repülés elmúlt 40 évének kiemelkedő típusai tekinthetők meg a MÍG 15-ös típustól kezdve egészen az ezredfordulóig szolgálatban lévő MÍG 23-ig, valamint számos repülőtéri kiszolgáló eszköz és berendezés, továbbá katonai és tűzoltó gépjárművek egyaránt várják a látogatókat. A Magyar Néphadsereg által korábban használatos járművek, lánctalpasok, gumikerekes csapat szállítók, teherautók nagy része jelenleg is működőképes. Néhány kiemelt jelentőségű eszköz nem csak kívülről, hanem belülről is megcsodálható.

.


.

.


A kiállításra kerülő tárgyak Néhai Komócsi „KOMO” Zoltán tulajdonát képezték. Sajnálatos 2014.-ben történt repülőgép balesete megakadályozta Őt abban, hogy szeretett gyűjteményét a nagy közönség elé tárja, majd 2019. május 28.-án, halálának 5. évfordulóján vált valóra egykori álma. A BÁZIS megnyitásával KOMO korábbi nagy álma vált valóra, hiszen a tulajdonát képező repülőgépekből, haditechnikai eszközökből szeretett volna egy, a nagyközönség számára is látogatható gyűjteményt létrehozni.

.

.

.

.


Azoknak a kik egy remek apa-fiús vagy akár családi programot keresnek Budapest közelében, mindenképp érdemes felkeresni ezt az egyedülálló kiállítást. Lehet fotózni, gyerekek beülhetnek, bemászhatnak a járgányokban, van büfé és kicsi shop is aki ilyenre is vágyik és nem utolsó sorban a repülés és haditechnika szerelmeseinek kihagyhatatlan, érdekes látnivaló!

.

.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése