Keresés ebben a blogban

2023. január 25., szerda

Befellegzett a nagy nemzetközi autószalonoknak?

 

A nagy nemzetközi - főként az európai -  autószalonok felett már a pandémia előtti időszakban is gyülekeztek a viharfelhők csak akkor még el lehetett takargatni, mismásolni hogy újfajta gondokkal küszködtek. Egész egyszerűen az online bemutatók már hatásosabban érik el az embereket, a hangsúly és a felvevői piac Európáról már Ázsiára azaz még inkább Kínára tolódott át. A Covid pedig még csak ezután jött, aminek lassan most tarthatnánk a kétéves évfordulóját. A nagy autógyártók cégek ekkor sorra mondták le a részvételüket a bejáratott nemzetközi kiállításokon, amiket inkább már meg sem nyitottak.


Hogy igazán látszódjon a dolog hordereje, szolgálunk egy konkrét és kiragadott példával, legyen ez Genf.

  A Genfi Autószalon évtizedeken keresztül a legrangosabbak számított Európában, minden gyártó erre koncentrált és mivel Svájcban a pénz, a befektetések és a gazdagság hazájáról beszélünk, - értelem szerűen ez volt a fő bemutatkozó helye a hiperdrága szupersport és a luxusgyártók egy-egy új modelljének, Mi lett ebből napjainkra? 

2020-ban a megnyitója előtti legutolsó pillanatban mondták le a genfi autószalont, amivel a következő évben '21-re már nem is terveztek. A 2022-es  kiállításnál már előrelátók voltak, még időben törölték,  nem az utolsó pillanatban. A tervek szerint 2023. február 14-19. között már megtartották volna a genfi autószalont a Palexpo vásárvárosban, de aztán kiderült mégsem lesz ...azaz mégis lesz, csak nem Genfben hanem Katarban, egy „autószalon” a neves kiállítás mintájára. Egyébként, ezt a helyszínt még 2021-ben találták ki mentőötletként az akkori rendezvényt kiváltandó (!!!) És hogy tovább forgassuk azt a bizonyos kést a történetben, nemrégiben bejelentették, hogy a szervezés bizonytalansága, a kiállítók mérsékelt érdeklődése miatt az európai, genfi szalon 2023-ban is elmarad, de tervezett katari eseményt megtartják novemberben, Dohában.


 (képeinken csak a BMW autói szerepelnek, de a cikk bármely más gyártó modelljeivel is publikálható lenne)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése