A KOMONDOR egy magyar gyártású páncélozott felderítő jármű, melyet a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség meghirdetett pályázatán nyertes Gamma Műszaki Zrt gyártja.
A 2010-ben indult fejlesztés célja volt, hogy a Gamma Zrt. – felhasználva a kor fejlett technológiai eredményeit – megtervezi és gyártja az atom-, biológiai-, és vegyi szennyezések mobil felderítésére, analizálására és behatárolására alkalmas komplex rendszerrel ellátott páncélozott járművet, amely mind a katonai, mind a katasztrófavédelmi alkalmazási igényeknek képes megfelelni és mindez egy magyar tervezésű és gyártású bázisjárműre kerül integrálásra. A most kifejlesztett ABV-felderítő jármű képességeinek jelentős bővülését az tette lehetővé, hogy már az alapjármű tervezésekor figyelembe vételre kerültek az ABV-felderítés speciális igényei is.
Az ABV-felderítő jármű elsődleges feladata a veszélyforrások gyors és pontos detektálása, szélsőséges klimatikus viszonyok és mechanikai behatások mellett is. A fejlesztésnek köszönhetően a felderítési feladat – mélyebb szakirányú előképzettséggel nem rendelkező személyzetet által is – egyszerűen végrehajtható. Moduláris felépítésének köszönhetően végtelen variációt lehet összeállítani, a két- három tengelyes felépítéstől kezdve a zárt, platós, vagy hibrid felépítményig. Lehet variálni a páncélvastagsággal, ablakmérettel, illetve a belső is a célnak megfelelően alakítható ki, kérhető harci gázokat is kiszűrő, a kabinban 200 Pa túlnyomást biztosító levegőrendszerrel, és persze meg lehet tömni a cég fő profilját képező vegyi felderítő műszerekkel, eszközökkel is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése