egy kép, csak úgy kutyafuttában :-)
Mondani szokták, nem mindegy hova születik az ember és mivé lesz és talán ez a mondás a használati tárgyainkra is érvényes lehet. Erre jó példa a két fotón szereplő kisautó, amely ugyanazon típus (Morris Minor) egy-egy példányának sorsát mutatja meg nekünk. Mindkettő ugyanonnan indult, új autóként egy szalonból kigördülve, hogy egy-egy család megbecsült gépkocsijaként kezdje meg pályafutását. Aztán az évek teltek, a kilométerek és talán a felmerülő kisebb vagy nagyobb műszaki problémák is gyűltek és a tulajdonosok cserélődtek. Eltelt néhány év és évtized, az egyik autó egy megbecsült, napjainkban is használt veteránná érett, míg a másik földben beásott rozsdás ócskavas.
A Morris Minor egy kiskategóriás családi autónak készült, amelyet a brit Morris Motors márka gyártott. A típus népszerűségét jól mutatja hogy rendkívül hosszú modellciklust élt meg, a londoni Earls Court Motor Show- n debütált még 1948 októberében és 1971-ig gyártották. Az Alec Issigonis vezetésével tervezett modellből több mint 1,6 millió darabot gyártottak három sorozatban: a Series MM (1948-1953), a Series II (1952-1956) és az 1000-es sorozat (1956-1971).
Kezdetben csak kétajtós limuzinként és kabrióként volt elérhető, majd a kínálat 1950 szeptemberétől négyajtós limuzinnal és '53 októberétől talán a legegyedibb, favázas kombiként (Traveller) is megjelent valamint "munkásautóként" piacra dobták és furgon és pickup teherautó- változatban is. Ez volt az első brit autó, amelyből több mint egymillió példányt adtak el majd jött Alec Issigonis élete fő műve a MINI, de az már egy másik történet!
Morris Minor | |
---|---|
Technikai adatok: |
|
Gyártó | Morris Motors (1948–1952) British Motor Corporation (1952–1968) British Leyland (1968–1971) Thai Motor Corporation (1968–1971) |
Termelés | 1948–1971 1 619 958 darab készült |
Összeszerelés | Egyesült Királyság : Cowley, Oxford Malajzia Thaiföld Málta Ausztrália Új-Zéland Dél-Afrika |
Tervező | Sir Alec Issigonis |
Méretek: | |
Tengelytávolság | 86 hüvelyk (2184 mm) |
Hossz | 148 hüvelyk (3759 mm) |
Szélesség | 60 hüvelyk (1524 mm) |
Magasság | 60 hüvelyk (1524 mm) |
Saját tömeg | 1708 font (775 kg) (négyajtós limuzin) |
Ismerjük jól a formát, még annak ellenére is hogy napjainkra megcsappantak ezeknek az egyterű Mitsubishinek a felbukkanása az Európai utakon. Mára már igencsak a Young timer / Oldtimer kategóriába sorolhatók ezek a járgányok, mert hát ugye 1992 azért már elég rég volt. De hiába a fakuló emlékek az öregedő memória állomány, valahogy nem stimmel itt valami. Valahogy mintha kicsit más lett volna ez a típus (...)
Ezt, - az akkor már második
szériás Space Runner-t 1991-ben kezdték el gyártani és Amerikától Ázsiáig igencsak népszerű típus volt. Utódja, a harmadik generáció 1997-ben váltotta fel. Itt viszont térjünk vissza teszünk alanyához és álljunk is meg egy szóra, mert amit amit mi itt Európában anno Space Wagon-ként ismertünk annak ez egy alváltozata. Ez az RVR azaz a "Recreation Vehicle Runner" rövidítése az emelt hasmagasságú 4x4 meghajtású alváltozat neve. Szóval kikoptak az
utakról, na...ez meg aztán pláne, főleg hogy Európában nem is nagyon volt kapható.
. |
A kompakt méretű egyterű és a forma, az aszimmetrikus ajtóelrendezés (a
sofőr mögött van még egy hátsó tolóajtó az utasoknak, a másik oldalon
nincs plusz ajtó) stimmel, de a többi részlet?
Még szerencse hogy vannak árulkodó jelek, az emelt hasmagasság, a
gallytörőrács elöl és a terepjárósan hátra kihelyezett pótkerék, de ha
vesszük a fáradságot és belesünk alá akkor a hátsó meghajtás is gyanússá
válhat. Ez egy négy kerék meghajtásos RVR változat. Igazából ha mai
szemmel nézzük, jó tizenöt-húsz évvel megelőzte a korát. Manapság jönnek
ki ilyesmivel a gyártók, kényelmes, mindenhol hadra fogható családi
modellként.
Európában ezt a változatot nem is forgalmazták és kizárólag csak jobb
kormányos változatban gyártották, Az öreg kontinensre csak Angliába
jutott el egy-egy példány.
Tágas, kényelmes, állandó összkerékhajtás ami kisebb
terepakadályokkal, földutakkal és esetleges nagyobb hóval is könnyedén
megküzd, de a városi dzsungelben remek szolgálatot tesz az automata
váltó. Egy négyszemélyes családnak bőven elég és a csomagtartóba befér
még a kutya és/vagy számtalan holmi is. Kétliteres motorja közel 150
lóerős, igaz a lovakat etetni kell - fogyasztása ritkán megy 9,5-10
liter alá. Hozza a szokott japán autós megbízhatóságot és a háttérben
még ott az a mindenen átmegy, nincs akadály érzet is.
Tetszik és bevállalnám, még így öregkorára is :-)
. |
Néhány éve történt, hogy egy Ausztriában tevékenykedő magyar építőipari és generálkivitelező cég felkérést kapott egy Bécs belvárosában lévő társasházhoz.
Bécs 2. kerülete Leopoldau, magyar nevén Lipótváros a Duna és a Duna-csatorna között terül és az egyik legnagyobb kiterjedésű kerülete az osztrák fővárosnak (19,24 km2)-es összterületével. A belváros zöld szívének, tüdejének tartják, hiszen a kerületet 6 millió négyzetméternyi erdő, mező és vízfelület borítja, melyek nagy része a Práterben és az Augartenben található. A 2. kerület jelképe a Práter vidámparkja és közvetlenül a vidámpark szomszédságában helyezkedik el a Bécsi Közgazdasági Egyetem (Wirtschaftsuniversität Wien) 2013-ban átadott kampusza, melynek minden egyes épületét egy-egy nemzetközi sztárépítész tervezte.
Nos, ebben a környezetben kapott megbízást a magyar cég egy öreg, még a II. világháború előtti többlakásos ház teljes körű átépítésére, felújítására. A mi szempontunkból, azaz egy autós blog szempontjából ez nem is lenne annyira érdekes, csakhogy történt ott akkor valami ami számunkra mégis csak izgalmassá teszi ezt a sztorit. A felújítási és újjáépítési munkákat megelőzendő, bontáskor a munkások bementek a padlásra. Ott egy olyan elkülönített részt egy tárolót találtak ami feltételezhetően a nagy világégés azaz a II. világháború alatt vagy még röviddel közvetlenül utána volt csak legutoljára használatban. Időkapszula? Igen!
Ja, és még egy apróságot elfelejtettem megemlíteni. Elmondások szerint a háború előtt az épület alaksorában egy kis autójavító műhely (is) tevékenykedett. Ugye már kezd izgalmasabbá válni a dolog, autós szemmel is.
Szóval, arról a padlásról, abból a tárolónak használt padláshelységből amely feltételezhetően több hét évtizede nem volt használatban, nos ilyen dolgok kerültek elő:
(gyufa mint szemléltető, csak a méretarány miatt) |
1910-1920-as évekbeli francia gépjárművekben használatos, nagy méretű rézházas ampermérő óra
rézházas nyomásmérő óra, talán valami kompresszor vagy pumpa tartozéka
VDO gyártmányú időóra és üzemanyag szint jelző műszer DKW típusokhoz (ez akkoriban elég komoly, extra kiegészítő berendezés volt)
SHELL DYNAMID olajos kanna
Dél-Koreában az Incshoni repülőtéren több robotot is szolgálatba helyeztek az utasok segítségére. Az LG által gyártott második generációs robotasszisztens azért van, hogy minket, utasokat segítsen. Angol, kínai, koreai és japán nyelven is képesek kommunikálni.
De ahogy azt mondani szokták, itt nem ált meg a tudomány! Az ilyen és ehhez hasonló
robotok hamarosan egyre több reptéren bukkannak majd fel, hogy még tovább könnyítsék utazásunkat. Például majd közvetlenül a bejáratnál átvehetik majd az utasok poggyászát, az eszköz lehetővé teszi az utas számára, hogy önállóan
beolvassa a beszállókártyáit, a táskáit a robot rakterébe helyezze, és a
robot által nyomtatott címkéket rögzítse rájuk. Egy
ilyen, a SITA által kifejlesztett robotot tesztel például a genfi
repülőtér. A szingapúri
repülőtéren robotizált terminál nyílt. Az utasok számára automatizált
check-in pultok és poggyászszalagok, valamint arcfelismerő
technológiával ellátott útlevél-ellenőrzés áll rendelkezésre. Hamarosan mindezek teljesen hétköznapi és megszokott dolgokként vesznek minket majd körül és teszik kényelmessé életünket.