Keresés ebben a blogban

2023. április 12., szerda

Hatalmas Minik

Ismét egy örökzöld témát dolgoz fel a blog, a klasszikus Minik érdekességeiből  most két igazi különlegességet mutatunk be. Őrült átalakításokból  idáig sem volt hiány, de ez most valami egészen más.

 

 

 

Mini Wildgoose:  

 a Mini alapjára épülő lakóautót az 1960-as években egy dél-angliai cég Sussexben gyártotta gyártotta korlátozott darabszámban. Elgondolásuk szerint, kifejezetten nyugdíjas házaspárok voltak a vevői célcsoport 


 A lakóautóhoz egy BMC Mini furgonra volt szükség, majd egy átalakító készletre, amely kiviteltől és felszereltségtől függően 445 angol fonttól egészen 601 fontba is kerülhetett, de a kompletten, átalakítva is megvásárolható volt a jármű, - azt már csak mi tesszük hozzá -  lustább vagy kevésbé ügyesebb nyugdíjasok részére :-) A Mini Wildgoose átalakításával az étkezőben négy ülőhely volt biztosított, amely franciaágyá is széthajtható volt. A felszereléshez még, függönyök, kis szekrények és víztárolók tartoztak. Az autó végsebességét 70 mph (112 km/h) határozták meg, de a 80 km/h-s utazósebesség valószínűleg reálisabb volt.

 Morris Mini Ice Cream Van:

Az Egyesült Királyságban jellemzően kétféle fagylaltszállító kialakítás volt a jellemző. Egy "kemény furgon"  amely gombóc fagylaltot árusított és csak fagyasztóval volt felszerelve, valamint a  "puha furgon" amelyben van fagyasztó, tálaló fagyigép is a csavart fagyihoz. A brit éghajlat miatt egy fagylaltos furgont nyereségesen üzemeltetni csak a nyári szezonban nagyon nehéz volt, ezért egyes fagylaltszállítók más termékeket, például chipset, hamburgert vagy hot dogokat is árultak .járműveikből az év más időszakaiban.


A számos Mini átalakítások közül amelyek évtizedeken keresztül jellemzőek voltak, talán az egyik legaranyosabb az egyedi megjelenésű Mini Ice Cream Van. Noha a Mini fagylaltszállító-ötletnek többféle változata is született, egyik sem olyan híres, mint ez az ikonikusan kidudorodó tetővel rendelkező változatok. A Cummins cég építette őket, akik az 1970-es években alkották meg ezt a különleges furgont. Az alapító Sid Cummins a Minit választotta, mivel ez volt a kézenfekvő megoldás egy kompakt és megfizethető fagylaltkocsihoz. Ez a Mini Ice Cream Van új otthonra talált a BMW Group Classic örökséggyűjteményében, ahol ezek a fényképek is készültek.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése