Keresés ebben a blogban

2013. június 28., péntek

Chevrolet Camaro - The firts generation


Nem véletlen hogy az új  Chevrolet Camaro formavilágában is az első generáció (1966-1969) vonalai köszönnek vissza. A Chevrolet 1966 őszén egy teljesen új hátsókerék meghajtású 2+2 üléses kupét majd kabriót mutatott be, a Camarót. Ez volt az első F-body sorozat amivel a GM a Ford Mustángra adott választ a kis-közép kategóriás sportautók piacán Amerikában.
'68-ban az autó kapott egy kis frissítést aminek a legfeltűnőbb eleme a első fényszórókat takaró rács, az átdolgozott hátsó lámpák és  hátsó lökhárító, de a sikeres forma fővonalaihoz nem nyúltak a tervezők.
Már a kezdetektől  három felszereltségi csomagból lehetett választani :    
RS, SS és Z28. Ez utóbbi  csomag célja az volt hogy (további módosításokkal) ringbe lépjen vele a General Motors (GM) az SCCA Trans-Am versenysorozatban.


Az első generáció gyártását 1969 novemberében fejezték be amikor kis csúszást követően (gyártás bevezetési nehézségek) jött a második sorozat és a sor folytatódott egészen 2002-ig (negyedik generáció) majd egy rövid kis szünet. 2006-ban a New York International Auto Show-n mutatták be az új Camaro Concept-et ami szakítva az addigi folyamatosan frissülő formával a retrót választotta, és visszanyúlt az első generáció formavilágához. Óriási sikere volt ennek az új irányvonalnak, amit mi sem bizonyít jobban hogy ez a forma gyakorlatilag egy az egyben gyártásba került 2009-ben.

 LF7 327 cu in (5,4 L) V8 210 LE (157 kW)

327 small-block
Gyártási év: 1962-1969
Hengerűrtartalom: 327 cu in (5,4 L)
Teljesítmény: 235 LE (175 kW) -375 LE (280 kW)
Furat és löket: 4.000, × 3,25-ben (101,6 mm x 82.6 mm)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése