A Jaguar XK (XK8 és XKR) egy két ajtós grand touring, amelyet a gyártó kupé és kabrió karosszériával is készített. Az XK-t a Genfi Autószalonon mutatták be 1996 márciusában és az utolsó példány 2014 júliusában gördült le a szerelősorról. Az első generáció (X100 gyári kód) XK8 néven került forgalomba, és az egykori legendás XJS-t váltotta. A Jaguar-nak hosszú idő után ez volt az első 8-hengeres modellje a Daimler 250-es óta, és itt mutatkozott be az új Jaguar AJ-V8 motorja. 2000-ben megjelent a legsportosabb, kompresszoros XKR változat is. A 370 lóerős XKR finom hátsó spoilereket, dróthálós hűtőrácsot, és piros színű külső emblémákat kapott.
A korai XKR-ek motorja Angliában készült, a gyújtási rendszere Japánból jött az NGK-tól, az erőátvitelt a Mercedes-Benz 722,6-os automata váltója biztosította, a világítási rendszert a farncia Valeo szállította, és a feltöltőt az Eaton készítette az Egyesült Államokban, valóban egy világ autó volt. Az XKR a megjelenésekor pozitív visszajelzéseket kapott a nagyközönségtől és a későbbiekben is jól fogyott. Az angol hagyományoknak és eleganciának megfelelően, az összes autót bőr belsővel, diógyökér fabetétekkel lehetett csak megvásárolni.
Az második generációs, újkori XK ami a képeinken is szerepel 2005-ben debütált a Frankfurti Autószalonon és stílusát a Jaguar főtervezője Ian Callum határozta meg. A gyári XK8 modell végsebessége 254 km/h míg az XKR végsebessége 280 km/h volt. Egy még gyorsabb változatot, az XKR-S modellt 2012-ben mutatták be, mely plusz 40 lóerőt kapott, és 0-60 mph gyorsulása 4,4 másodperc volt, végsebesség pedig 300 km / h - így az XJ220 után a második leggyorsabb Jaguar modell lett. Az XK gyártása 2014 júliusában fejeződött be közvetlen utód nélkül.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése