A Spitfire a legnagyobb darabszámban gyártott szövetséges
vadászrepülőgép-típus volt, a kor színvonalának megfelelően kezdetben nyitott pilótafülkés, egyfedelű,
sirályszárnyas repülőgép, fix
futóművel felszerelve. Az egyetlen szövetséges
vadászrepülőgép-típus, ami a II. világháború kitörésekor már gyártás alatt állt
és amelyet még azt
követően is gyártottak.
A típus gyártása kezdetben a dél-angliai területeken kezdték meg, de ezt a Luftwaffe 1940 szeptemberében bekövetkezett bombázásai alatt teljesen megsemmisültek, ezért az összes Spitfire gyártását
számos "árnyékgyárban" helyezték át. Az "árnyék gyárak" rendszerét a brit kormány 1935-ben fejlesztette ki melynek a lényege az volt hogy szükség esetén a hazai autóipar is betudjon száll repülőgépek és/vagy ezek részegységeinek gyártásába, ezzel növelve a repülőgépipar kapacitását.
"Árnyék"
nem volt titok, de védett környezetet biztosítottak azáltal hogy a sokkal
több gyárépületek, gyáregységek fizikailag szétszórt rendszere csökkentette a kockázatot hogy egy esetleges bombázást követő teljesen összeomoljon egy-egy vadászgép típus gyártása. Munkatársai minden szinten képzett autóipar szakemberek voltak, saját hasonló területéről a gépjárműiparnak.
A géptípuson ötféle szárnyat alkalmaztak, melyek variációit „A”-tól „E”-ig neveztek el. A szárnyak méretei és szerkezeti felépítései alapvetően
megegyeztek, eltérés csak a belső fegyverzetben és az üzemanyag
tartályok mennyiségében, befogadóképességében voltak.
 |
| . |
A Mk. Ix sorozatot V12-es Rolls-Royce Merlin motorokkal és kétfokozatú kompresszorral szerelték. Teljesítménye közel 1500 lóerő volt, csúcsebessége vízszintes repülés esetén elérhette a 560km/órát. A kétfokozatú feltöltővel rendelkező Merlin motorokhoz Rotol kúppal szerelt négylapátos egykoszorús légcsavarokat alkalmaztak.
.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése